Hírek
2025. dec. 3.
DSZC Kereskedelmi
Együttélés a mesterséges intelligenciával
Beszámoló a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium 2023-2-HU01-KA210-VET-000180053 számú Erasmus+ pályázatának 2025. november 12-i projektzáró rendezvényéről.

2025. november 12-én projektzáró megbeszélésre került sor a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium Aulájában. A projektzáró rendezvény vendégei voltak: az adai Műszaki iskola és a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola munkatársai.
A projekt megvalósításának utolsó szakaszaként sor került a projektzáró rendezvény megtartására, amelynek célja az elért eredmények bemutatása, a résztvevők tapasztalatainak összegzése, valamint a hosszú távú hatások és fenntarthatósági tervek ismertetése volt.
Az eseményen részt vettek a projektben érintett tanárok, valamint az intézmények vezetőségének képviselői. A rendezvény ünnepélyes megnyitóval indult, majd a projekt főbb mérföldköveiről és tapasztalatairól készült prezentáció következett. A tanárok rövid beszámolók és képes- illetve videós összeállítások segítségével mutatták be a mobilitási időszak során megszerzett szakmai és személyes kompetenciáikat.
Előadók voltak:
· Szentesi Norbert József a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium fejlesztési- és innovációs igazgatóhelyettese
· Gilice Hilda, Igazgató Műszaki Iskola, Ada
· Pásztor Edina és Kovács Árpád szaktanárok, Műszaki Iskola, Ada
· Török Zsolt és Zöld Kálmán tanárok, Székely Károly Szakközépiskola, Csíkszereda
· Nagy Beáta és Csire Gábor oktatók, Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium
A rendezvény az Erasmus+ keretében valósult meg.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Zsonglőr szerda 8.
Tanulj zsonglőrködni és egyensúlyozni! Zsonglőrködés és más cirkuszi ágak tanulása, gyakorlása szerdánként a tornateremben a nyolcadik órában.
2025. nov. 26.
DSZC Beregszászi

Megemlékezés Beregszászi Pál sírjánál
Iskolánkban immár több éves hagyomány, hogy névadónk sírját a 11.b (mint Beregszászi) osztály gondozza. 2025. november 20-án azonban mintegy 60 tanulónk képviselte intézményünket Beregszászi Pál sírjánál, születésének 235. évfordulója alkalmából.
2025. nov. 25.
DSZC Beregszászi

Elstartolt az ITalent – fókuszban a microservice architektúra
A Dynata cégnél kezdetét vette az ITalent tehetséggondozó program 2025. november 21-én, ahol a diákok a microservice architektúra izgalmas világával ismerkedhettek meg. Játékos és gyakorlatias feladatokon keresztül láthatták, hogyan épül fel a cég mindennap végzett komoly és felelősségteljes, gyakran dollármilliókat érő munkája. A gyerekek lelkesedése töretlen volt, és bár nagyon jól érezték magukat, a nap végére kellemesen elfáradtak. Azért a komoly szakmai kihívások mellett jutott egy kis idő a szórakozásra és a közös élményekre is. És a legjobb hír? Jövő héten folytatjuk!
2025. nov. 25.
DSZC Beregszászi








